Magyar verzió                                                             Versione Italiana 

A sors kegye, hogy férjem elnyert tudományos állása kapcsán, 2003 januárjában álmaink országába, Itáliába költöztünk, 4 évre. Akkor ez hosszú időnek tűnt, ma már sajnos csak egy, az élmények káprázatos tengeréből álló tovatűnő rövid pillanat, amely a zsigereimben továbbélve már örökre meghatározó marad. 

Itáliai életünk első évének elején, egy álmos esős délutánon, idegileg némileg ziláltan a többedszeri bérelhető lakások váltogatása után, barkácsboltokban bolyongtam, szükséges lakberendezési tárgyak után kutatva. Az egyik üzletben a Paradicsomot idéző hobbysarokra bukkantam, szebbnél szebb papírokkal, alkotó-eszközökkel, nyersanyagokkal és kimeríthetetlen ötletarzenállal. Döbbenet, szerelem volt első látásra és ekkor öltött testet bennem a határtalan alkotás lehetősége: találkoztam a découpage-al. Innentől kezdve nem volt megállás és visszaút, a kíváncsiságból tudásszomj, hobbyból fékezhetetlen szenvedély, majd hivatás lett. Ehhez pedig a legjobb helyen voltam, a csodák országában.

Itáliánál nincs inspirálóbb hely az alkotásra. Aki fogékony rá, annak egyszerűen az impressziók kifogyhatatlan tárháza. A leginspirálóbb hely ezen belül is Toscana, ahova nem tudtunk elégszer elutazni a négy év alatt. Minden újabb és újabb látogatás alkalmával egyre nehezebb volt elszakadni és mindig a veszteség érzésével és hatalmas sóhajjal távoztam: Istenem, mennyi minden lenne még itt, amit felkutathatnék! Valószínűleg inkább oda kellett volna születnem.

Az igazi, az ihletet adó Toscana, szebb és elbűvölőbb, ahogy azt valaha is elképzeltem. Lágy dombos-völgyes vidék, amely tavasszal harsogó zöld volt a sűrű erdőktől, a rétek ezer színben pompáztak a szebbnél szebb mezei virágoktól. Olyan színek, illatok és érzések öntöttek el folyton, amelyeket már nagyon régen, gyerekkoromban éreztem utoljára. Egyfolytában csokrot kötöttem volna a kék búzavirágokból és harsogó pipacsokból és szerettem volna versenyt futni a széllel a domboldalon, a még zöld búzakalászok között. A szántóföldek közepén évszázadok óta elhagyott és romba dőlt templomok, kolostorok, hajdani gazdaságok maradványai. A tengerpart álomgyönyörű, a part meredek sziklák között szakad a vízbe, amely a látóhatáron puha fehér ködben úszik bele az ég végtelen kékjébe. Ez a világnak még azon ritka szeglete, ahol éjszaka meleg, barna és süppedő a mindent beborító csend, sötétedés után az erdei állatok hangos motozásától éled az erdő, alkonyatkor a lemenő nap fényében a fecskék hangos sivítozásától visszhangzanak az ódon városok és elhagyott tornyok szegletei, galambok búgnak a templomtornyok romjai között és a hajnali szürkületben apró mezei nyulak ugrándoznak búzatábla szélén.

Szinte minden domb tetején ódon, középkori városka ül, némelyik szinte rátapadva a meredek talajra vagy a sziklákra. Mindenfelé jellegzetesen vöröses árnyalatú a vulkáni eredetű talaj, több városka egyenesen erre a vulkáni tufára és a tufából épült, ezért a házak, s a városok is egyöntetűen ezt a vörös árnyalatot viselik. Leírhatatlanul gyönyörű és démonikus ez a szín, amikor a lemenő nap aranyló sugarai körbeölelik a hegytetőn az apró vörös városokat, amelyek szinte izzanak a fénysugárban. Aki ezt a jelenséget csak egyszer is látta életében, soha többé nem felejtheti el.

Nem véletlenül ez a föld adta Itália és a világ legnagyszerűbb művészeit, festőit, költőit, szobrászait. Ebben a világban alkotni lehet, sőt kényszeresen MUSZÁJ! Aki nyitott szívvel és szemmel jár, itt megkapja azt, amiről álmodik. A nyüzsgő életörömöt az emberektől pezsgő és hangos nagyobb városokban. Napnyugtakor az álmosító csendet a learatott búzamezők rőtsárga kévéi felett. A hű társat, a magányt az ürességtől kongó és az évszázadok súlyától roskadozó elnéptelenedett hegyi városkák ódon sikátoraiban. Kínzó és fájó, örökké megválaszolhatatlan kérdésekre a hallgatag, hűsítő nyugalmat, régen elhagyott templomromok kőcsipkés toronymaradványai között, az alkonyat szürke leheletében. Saturnia kénes forrásainak langymeleg vizében a tökéletes relaxációt, testnek és léleknek egyaránt. És a békét a tenger hullámainak monoton morajlásában, amint zizegve pergeti a nedves szélben a homokszemeket.

Toscanát nem elég látni, Toscanát érezni kell. Minden szervvel és érzékkel, ragyogó napsütésben és az álmok furcsa mezején az éjszaka leple alatt.

Olvastam valahol, hogy utazásainkban mindig keresünk valamit. Ki felfrissülést, ki menekvést, valamit, ami megváltoztatja életünket. Az útikönyvek lapjai ontják az információt, amelyek száraz adathalmazzá esnek szét, ha lelkünkből nem születik szikra, hogy élettel teljen meg a napfénytől kacagó pipacsmező vagy a leomlani készülő templomtorony. A valódi utazás ekkor kezdődik meg a lélek mélyére, ahol az élményekből városok nőnek, egyediek, sajátosak és szebbek a valódiaknál, falak, amelyek közé észrevétlenül lehet visszaszökni a valóság megváltoztathatatlan gondjai elől.

Jó, ha van egy ilyen város, ahova vissza lehet térni. Új erőket, új gondolatokat meríteni. Én a legutóbb, Toscanában úgy döntöttem: leggyakrabban Volterra-ba térek vissza. Persze most már csak leginkább lélekben tehetem meg. A több ezer éves etruszk városba, ahol a régmúltba ágyazódva peregnek a napok, minden korból ottmaradt valami, de a nap ma is úgy süt be a sikátorokba, mint 500 vagy 2000 évvel ezelőtt. Gondolatban most is ott állok az etruszk kapu boltíve alatt - az ív fölött a homokkőből faragott három etruszk emberfejet már szinte golyóvá koptatta a természet  - és arcomon érzem a völgy felől fújó szél simogatását. Ujjamon körbeforgatom az etruszk motívumokkal díszített gyűrűt – a legutóbbi látogatás alkalmával szerzett utolsó kincsemet -, az arany sápadt sárga fényében évezredes lelkek táncolnak a dolgozószoba ablakán, a most csak sápadtan beszűrődő napsugár csíkjában, a porszemek között. És csúfondárosan kacagnak  rajtam. Hát, mára ennyi maradt Toscanából. Amíg az ablakot bámulom, az eső csendben szitálni kezd és a porszemek a napsugár-kévében lassan szivárvánnyá változnak  …

Nekem ma ezt jelenti Itália. És Itália, persze sok minden más mellett, a découpage legújabb kori divatjának is bölcsője. Az alkotás igazi szenvedélyét, a tökéletes szépségre törekvő munkát a jelen legnagyobb olasz művészeitől tanulhattam az elmúlt években. És erre nincs jobb hely a világon, én ezt biztosan tudom. Most, hazatérvén, ezzel a kifogyhatatlan élményanyaggal és a megszerzett tudással próbálom folytatni alkotótevékenységemet, szeretném továbbadni és megosztani másokkal, akik szintén fogékonyak arra, hogy ezen a technikán keresztül megismerjék az alkotás igazi örömét.

A découpage nagyon romantikus és - véleményem szerint - egy igazán nőies elfoglaltság. Ne habozz, hagyd hátra a szürke, sivár és lélekölő hétköznapokat. Kövess, és lépj be Te is a szépség, harmónia és kreativitás világába, ahol a színek, mesék és a fantázia birodalmában, az alkotás örömében, újjászületik dédnagyanyáink nosztalgikus kora.

 

Itáliában szerzett  okleveleim/diplomáim a découpage tematikus témaköreiből:

  • - Affresco effetto bassorilievo/corso superiore di Lucia Piazza,

  • - Découpage pittorico sottovetro/corso superiore di Lucia Piazza,

  • - Découpage pittorico sopravetro/ corso superiore di Lucia Piazza,

  • - Finto affresco pittorico materico/ corso superiore di Lucia Piazza,

  • - Finto affresco/corso di Stamperia

2007. októberében, a milánói Hobby Show-n Lucia Piazza-val a freskó továbbképzés után

 
Postacím: 1029 Budapest, Tompa M. u. 12. Elektronikus-levél küldése
Telefon: 1-3916006  /  Mobiltelefon: 20-5225877 Web Design    /    Vissza   /    GLOBEal-home