Rómától madártávlatban - Etruszk nekropolisz az erdő mélyen, macskák paradicsoma a „mennyek kapujában” – Inspiratív pillanatok 2012 októberében, természetesen Itáliából.

Rómától északra, Umbria és Toszkána erdőkkel sűrűn benőtt dombjai és hegyoldalai mélyen ősrégi csodák rejtőznek, csendesen szunnyadva, évszázadok óta. A hajdanvolt Etruria szívében járunk ezen a vidéken, az etruszkok nyomdokain. Viterbo tartományban található Sutri kicsiny települése, amely már a bronzkorban is élénk kereskedelmi központ volt. A városka piciny, szép, és nagyon ódon középkori, legjelentősebb látványosságai azonban a városfalakon kívül, az erdős domboldalban húzódnak meg.

Hatalmas etruszk nekropolisz rejtőzik a fák között, a puha vulkáni kőzetbe vájva sírok százai hirdetik egy régen eltűnt birodalom dicsőségét.

A sírok tőszomszédságában, szintén a tufába vájva, hatalmas, római korból maradt amfiteátrum áll. Az évszázadok során az üléssorokat már gömbölyűre koptatta a szél és az eső, de az ellipszis alakú küzdőtér és a nézőtér alatti alagút szinte most is sértetlennek látszanak.

Toszkána és Umbria határán található az egyik legelbűvölőbb városka, melyet valaha láttam, Civita di Bagnoregio. Olyan valószínűtlenül romantikus, mintha valóban a mesében járnánk. Mikor évekkel ezelőtt először felfedeztük, alig voltak néhányan rajtunk kívül látogatói, mostanra azonban úgy tűnik felkerült a Toszkánát és Umbriát elözönlő amerikai turisták listájára is. Ennek ellenére sikerült újra megörökítenünk a varázslatot, az ott töltött felejthetetlen órák alatt.
Civita di Bagnoregio, bizonyos szemszögből nézve úgy tűnik, mintha a föld felett, a felhők között a levegőben lebegne, a mennyek kapujában.

Valójában egy egyedülálló geológiai különlegességnek lehetünk szemtanúi. A városka egy több száz méter mély völgy felett, egy sziklakiszögellésen „kuporog” évszázadok óta, melyet csak egy keskeny gyaloghíd köt össze a külvilággal. Újramondom, gyaloghíd, ide tényleg csak így lehet feljutni, nem kis emelkedőt megmászva.

A városkapu szélességét is gyalogosoknak méretezték.

Bent mindenhol nyugalom és csend : ez adja a városka egyik varázsát. Az idő mintha évszázadok óta megállt volna.

És nem utolsó sorban Civita a valódi macskaparadicsom, ahogy ez egy igazi olasz kisvároshoz illik. De talán még annál is jobban. Ezért már önmagában a szívembe zártam.

Ahogy visszafelé ballagtunk a lejtőn, arra gondoltam, milyen szép is lenne ide egy alkotótábort szervezni! Aztán gyorsan elhessentettem a gondolatot, ne álmodozzunk, maradjunk csak a realitásoknál. De a gondolat lassan visszaszivárgott, és emlékeztetett rá, hogy így indult ez a malommal is. Ahol három hét múlva fergeteges környezetben és társaságban már alkothatunk is! Végül is az álmok azért vannak, hogy előbb vagy utóbb, de egyszer csak megvalósítsuk őket…