Impressziók szóban és képben: Kapolcs 2011 – A raku bűvöletében

Véleményem szerint a nyár egyik legjobb programja a Kapolcson és környékén megrendezésre kerülő Völgy Fesztivál, a Művészetek Völgye. Az ország egyik legvadregényesebb vidékén, igazi autentikus falusi környezetben folyik 10 napon keresztül ez a zenei, gasztronómiai, kézműves és iparművészeti mustra, vásári sokadalom, amely kicsiknek és nagyoknak, a legnagyobb változatossággal nyújt színvonalas élményt és kikapcsolódást.

Autentikus parasztudvar Kapolcson

A kezdetektől fogva látogatói vagyunk minden nyáron ennek a rendezvénynek, ez alól szinte csak az Olaszországban, 2003-2007 között eltöltött 4 év a kivétel. Voltak jobban és kevésbé jobban sikerült „Völgyek”, én az idein éreztem magam eddig a legjobban, a kedvezőtlen időjárás ellenére. Az „életérzés” szinte mindig azonos, hasonlóak a résztvevők, a programok, viszont az impressziók utána mindig egyediek.
Most is voltak hangulatosan és ízlésesen „felöltöztetett” pajták és parasztudvarok, érdekes és szép vásári portékák, jó blues és rock, magyaros ínyencségek és még sorolhatnám.

Udvarbelső nosztalgia hangulatban

Az antikvár könyvek és a nagymama stelázsija házi lekvárokkal

Magyaros ínyencségek minden mennyiségben

 

Bubu Tímár Éva mesekerámiái a Manóműhelyben

 

Még mindig manók, kicsit más stílusban

 

Engem idén legjobban a rakuzás, az ősi kerámia technika fogott meg. Már az első udvarban – ARTjáró-, ahova betévedtünk, nagyon színvonalas, több művész alkotásaiból összeállított, kiállítás és vásári anyag volt látható.

Az ARTjáró raku csodái

 

Mindig tetszett ez az ősi japán kerámia technika, elbűvöl, ahogy fémes metálos ragyogással töri a fényt a színes zománc, amely az őselemek, a tűz, a víz, a föld és a levegő varázslatos egyvelegéből születik. Minden darab egyedi és megismételhetetlen és szinte „varázslaton” múlik, ahogy azt az ezt művelő kerámikusok is állítják, a kialakuló színorgia szinte befolyásolhatatlan. Egyszersmind ez adja örök és megunhatatlan varázsát. A raku művészek szerint ezek a tárgyak élnek, mert folyamatosan lobog bennük a tűz ereje.
A témának egyáltalán nem vagyok szakértője, ezen az oldalon jól megfogalmazott és érdekes információk találhatók a rakuról, a mélyebben érdeklődők számára: http://www.rakumuveszet.hu/raku
Az Artjáróban látott gyönyörű tárgyak után nekem is kedvem támadt kipróbálni e varázslatot a Faluhíd melletti területen, ahol a keramikusok rövid magyarázata és felügyelete mellett, a már kiégetett nyers tárgyakból lehetett választani, melyeket ki-ki, az előzetes instrukciók alapján megfesthetett a speciális mázakkal.


Instrukciók a mázzal kapcsolatban

Mázfestés

 

Utána a mázzal festett darabok bekerültek egy speciális kemencébe, ahol újra 1000 fokra hevítették őket, majd a szükséges idő eltelte után egyenként kiemelték őket, s a még izzó kerámiát földdel vegyített szalmába temették a kihűlés idejére. Állítólag ezalatt születik a „varázslat”, vagyis alakul ki a máz színeinek és repedéseinek különleges és megismételhetetlen rendszere.

A még izzó tárgyak kiemelése a kemencéből

Varázslat izzik a föld és a szalma között ( a most terjengő szagok őszintén szólva nem a legkellemesebbek)

És íme a végeredmény, elmosott és letisztított raku tárgyaim az idei Völgy Fesztiválról:

Web Design    /     Vissza   /    GLOBEal-home