Carnevale a Venezia

A velencei karnevál hetébe léptünk. Ennek témájában és hangulatában telik majd természetesen a szombati foglalkozás is.
Most azonban kicsit nosztalgiázom, mert nem Velencében, hanem Budapesten nézem éppen az eléggé sűrűn hulló hóesést. Nálam szomorúbban ezt, mármint a hóesést, csak a macskám konstatálja, amint a meleg radiátoron üldögélve nézi egyre nagyobb hóval borított kis kerti birodalmát…
Ma délelőtt végigpörgettem az elmúlt 10 év folyamán Velencében készített több ezer fotót, s a karneváli látogatások közül kiválogattam az általam leghangulatosabbnak tartottakat, ami nem volt egyszerű feladat. De ezeknek a káprázatos képeknek a hangulata talán mindenkit egy picit elröpít, ha csak képzeletben is, a karneválra…
 

Ez a kép természetesen nem a karnevál idején készült…

 

A piazzetta di San Marco téli verőfényben, nyugodt körülmények között A dózse palota előtti kis tér szélén magasodó karcsú oszlopok egyikén a szárnyas oroszlán, Velence jelképe, másikon pedig, a sárkányon állva Szent Teodor, Velence első védőszentje őrködik. A legősibb velencei babona szerint az oszlopok közt sétálgatni biztos halált jelent, hiszen évszázadokon keresztül itt végezték ki a köztársaság ellenségeit.

 

A karnevál idején azonban, mikor egy tűt sem lehet leejteni a tömegben, ki törődik a babonákkal?


 

A rokokó jelmezbe öltözött „főúri társaság” Velence fénykorát idézi

 

A jelmezbe öltözöttek záró felvonulásán

 

Megérkezett a dózse és felesége is

 

Papagéno és Papagéna Mozart Varázsfuvolájából

 

Válogatás a leggyönyörűbb jelmez kompozíciókból

 

 

 

Egy kis velencei karnevál történelem…

A 13. század elején tűntek fel először Velencében maskarákba öltözött lovagok, akik kitalálták a „tojásjátékot”, amely abból állt, hogy szívük hölgyét illatos vízzel töltött tojásokkal dobálták meg. Az új szokás nem tetszett a Nagytanácsnak, 1268-ban lemondatták a játékot. Két évtizeddel később jelentek meg az első maszkok Velencében. Egy fél évszázaddal később ezeket is szigorúan megtiltották. Állandóan újabb és újabb törvényeket hoztak az álruhák, maszkok, állszakállak viselése ellen, de a velenceiek ellenállást mutattak. És évről évre egyre jobban kiterjesztették a karnevál idejét. A 18. századra megjelentek a jellegzetes figurák és maszkok a Commedia dell’Arte tipikus szereplőiből, mint Pantalone a bohóc, Arlecchino és szerelme Columbina, a bolognai eredetű Dottore, hosszú csőrszerű maszkjával. Ez utóbbi, tipikus velencei maszk az 1600-s évek szörnyűséges pestisjárványainak idejéből ered, amikor néhány orvos tetőtől talpig beöltözve, kezükben hosszú pálcával járták a fertőzött utcákat, arcukon hatalmas madárcsőrre emlékeztető álarcban - melybe gyógynövényeket is tömtek -, így próbálva távol tartani maguktól a halálos kórt, amely időnként igen erősen megtizedelte Velence lakosságát.
A 18. századra Velence a karneválok városa lett. A barokk és a rokokó korában már hivatalos, városi ceremónia keretében nyitották meg a vígasságokat melyben mindenki kivétel nélkül részt vett, tomboló mulatság folyt a város minden pontján, és színpompás bálokat rendeztek a Canale Grande fényűző palotáiban. Európa főúri köreiben divat volt részt venni a velencei karneválon, melynek egyik legvonzóbb és kötelező kelléke az álarc volt, melyben bárki inkognitóban maradhatott. A köztársaság bukásával, Napóleon uralmának kezdetén az évszázadossá vált attrakció eltűnt és feledésbe merült a csatornák felett. Egészen addig, míg csaknem 200 évvel később, 1979-ben művészek és idegenforgalmi szakemberek újra felelevenítették és útjára indították a több évszázados hagyományt. A kulissza szinte mit sem változott az évszázadok alatt, a mulatság azonban ma már leginkább csak a turistáknak szól.
Húshagyó kedden véget ér a karnevál. Hatalmas máglyán égetik el a karnevál hercegét, ill. az őt jelképező szalmabábot, amelynek majd két hétig hódolnak a lagúnák városában. A karnevál véget ér, de az év bármely napján maszkok köszönnek ránk szinte minden kirakatban, mert a maszkok mára Velence jelképeivé váltak. Elválaszthatatlan szimbólumok, amely a „Serenissima”, a tenger királynőjé valaha volt legfényesebb és leggazdagabb álomköztársaságának régen múltba veszett dicsőségét hivatottak jelképezni.
 

És még.....

És végül egy valóban autentikus recepttel hozakodom elő… Velence egyik régi, tradicionális vendéglőjének, a Ristorante Antico Martini-nak a fánk receptjével. http://www.anticomartini.com/it/ristorante-venezia
Velencében még a fánk is más. A frittelle veneziane omlós és ropogós egyszerre, pikáns és fűszeres a belesütött pinolotól (szárított fenyőmag) és a kandírozott gyümölcsöktől, izgalmas felhangot kap a grappától. Tényleg megéri kipróbálni! Jó sütögetést és jó étvágyat mindenkinek!
Viva la carnevale!

Frittelle veneziane/Velencei fánk

Hozzávalók:
3 dkg élesztő, 50 dkg liszt, 10 dkg mazsola, 10 dkg pinolo (fenyőmag), 10 dkg kandírozott narancs és citrom apró kockákra vágva, 10 dkg kristálycukor, 10 cl grappa (esetleg rum), kevés víz, a sütéshez olaj, szóráshoz porcukor
Egy mély tálba morzsoljuk bele az élesztőt, tegyünk hozzá kevés langyos vizet. Adjuk hozzá a cukrot, a lisztet, és a grappát. Gyúrjuk össze finom sima tésztává, akkor jó, ha a tészta már nem vet hólyagokat. Takarjuk le konyharuhával és tegyük meleg helyre kelni. Amikor a tészta már minimum a duplájára dagadt, adjuk hozzá a fenyőmagot, mazsolát, kandírozott gyümölcsöt és dolgozzuk újra össze. Forró olajba szaggassunk evőkanállal a tésztát és süssük aranybarnára. Forrón, porcukorral meghintve tálaljuk.
 

Velencében még a fánk mellé is jár egy csésze capuccino…

 

Web Design    /     Vissza   /    GLOBEal-home